A 2018-as oroszországi Vb legnagyobb technológiai újítása, a videóbíró régóta téma a nemzetközi foci morajló vizein. Még nem is a “kell - nem kell” jelenti a vita létjogosultságát, hanem az újítás módja, helye, ideje. A ‘mikor’-ra pont került, a ‘hogyan’ viszont valószínűleg még idővel szabadon gyúrható, formálható lesz - a mostani próbálkozásokat elnézve erre a kijelentésre csettinthet a publikum.

Más sportágakban szinte már teljesen alapvető, standard dolog, hogy a jeleneteket visszanézik, elemezik és döntést hoznak. Ilyen például az amerikai-foci vagy a küzdősportok nagy része is, ahol ez a rendszer kifogástalanul működik. Ez így mind bika meg minden, viszont a stoplisoknál van egy nyilvánvaló hátulütője a dolognak: az idő. Hiszen egy futball-bíró nem jöhet le minden ítélet előtt a pályáról egy árnyékolt részre megnézni, hogy jól látta-e vagy sem. Hiszen az idő pénz és az időhúzás mindig a vezetésben lévő csapatnak kedvez. Kérdésre se méltó, hogy ezt a faktort a labdarúgásban mindenképpen minimálisra kell csökkenteni. Há nem? Há de!

Hogy néz ki ez jelenleg?

Egy, a tett színhelyétől távol eső központban 4-5 sporttárs üldögél, beszélget, éli világát, filozofálgat - csak azok a képernyők ne lennének! Több perspektívából egyszerre nézni az egész meccset mondjuk nekem is zavaróbb lenne, mint így, a fotelből, de ügye szorít az idő. Részben előnyben vannak, viszont így még nagyobb felelősség hárul rájuk, mivel mindent többször tekinthetnek meg és ott, helyben, nagyjából fél perc alatt el kell dönteniük, hogy belefér az időbe, hogy megtekintse a spori, vagy sem.

Szóval miután rászólnak a terepen nyomuló kollégájuk fülére, az elkocog a cserepadok között elhelyezett képernyőhöz és visszanézi az esetet. Amikor már fél percen keresztül nézi, átfut az agyán, hogy “már csak meg kéne adni, ha itt nézem egy órája.” És megadja. Lásd: Franciaország - Ausztrália, Griezmann műesése.

Van a másik verzió, - ami szintén finoman hat az idegekre, - amikor egy elég kétes esetre legyintenek, hiszen fut az idő, mint egy lapátjait levedlett malom, szélcsendben. Lásd: Brazília - Svájc, a svájciak egyenlítő gólját lökés előzte meg.

Magától értetődő, hogy a játékvezetőnek meg kell hagyni a döntés jogát. Ha ezt eltöröljük a hatásköréből, a szerep átalakul egy óvóbácsivá aki sárga és piros lapok felmutatásával jelzi a 20-30 éves embereknek (is), hogy deeztígynemszabaaad, eztígynecsináááld! De könyörgöm, nem lehet vagy

vagy

Ami talán még szóba jöhet, az a partjelzők feladatának megkönnyítése. Nem egy ígéretes támadás hal el mostanában az oldalvonal mellől, rossz ítéletek miatt. Ha leül az ember a TV elé, ott már az eset utáni első másodpercekben megmutatják a szitut és még rá is segítenek olykor azzal, hogy egy vonalból mutatják vagy behúznak egy, a pályára merőleges csíkot a videón. Nyilván nem kell őket elküldeni a zászlóikkal stoppolni vagy bevenni Bécset, mivel megye 3-ban úgy sem lenne ilyen újításra lehetőség a közel (és távol) -jövőben, szóval a döntés joga itt is őket illeti, viszont a nagyobb sorozatokban már lehetne tenni egy próbát az élesítéssel.

Visszatérve a jelen helyzetre, eddig minden csodálatos! A kezdés borzalmasra sikeredett, mint amikor két dolog között vacillálsz és a végén közöttük ragadsz. És cseszheted. Összességében viszont úgy gondolom, hogy kötelezően törekedni kell arra, hogy minél igazságosabb talajt biztosítsanak a játéknak, de ennél sokkal átgondoltabban, kreatívabban és alaposabban.

Zöldi Meliton